TAKÁCS ZSOLT

AZ ARC A NÉV ELŐTT ÉS A KAMERA MÖGÖTT

Nagyon nehéz szöveget írni a bemutatkozáshoz. Nem azért, mert nem vagyok a szavak embere, ezt majd tapasztaljátok, ha személyesen is találkozunk. Sokkal inkább azért, mert nem az vagyok, aki Önmagáról szeret beszélni. De néhány sort írnom kell ahhoz, hogy valóban kapcsolatba léphessünk, számomra fontos, hogy megismerjük egymást!

2014 óta férj, 2019 óta pedig családapa is vagyok. A feleségemmel Katival iker gyermekeink, Vivien és Kristóf útját egyengetjük, és közösen tanulunk új dolgokat minden nap. Hálás vagyok érte, hogy vannak nekem!
Nem fotós dinasztia tagja vagyok, a felmenőimnek köze nincs a vizuális művészetekhez, nem tanultam hosszú éveken át egyetemen, hogy képezzem magam, egyszer csak egy kirándulás alkalmával Rám talált a fotózás, és akkor kezdődött egy hosszú út, ami még ma is tart.
Gyorsan rájöttem, hogy semmi más nem érdekesebb, mint az emberek közötti kapcsolat dokumentálása. Az életük egy-egy új fejezetének megörökítése hálás, de nehéz feladat, ezért nagyon komolyan veszem azt. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy szigorú ember vagyok, biztos lehettek benne, hogy kellő lazasággal és barátsággal tudunk majd együtt emléket alkotni. A legjobb képek akkor születnek, ha Önmagatokat tudjátok adni, és Én ezért mindent meg is teszek, hogy ez megvalósuljon.

De most már szeretnék hallani rólatok! Szeretném hallani a történeteteket! Küldj üzenetet és találkozzunk személyesen.

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

HOL VÁLLALSZ FOTÓZÁSOKAT?

Az Ország bármelyik pontján szívesen fotózok!
Az útiköltséget a csomagok ára nem tartalmazza. Pontos feltételekért vedd fel velem a kapcsolatot!

Mennyibe kerülnek a fotózások?

Különböző fotózásokhoz különböző csomagok tartoznak. Az aktuális árajánlatért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot, és írd meg részletesen, hogy mire gondoltatok!